#1651

egynagyonkicsit félek

Írta Nefrit @ 2011. június 3., péntek • A Főoldalra ajánlom »

Kategóriák:  •  Még nincs komment »

elképesztő

mi volt az utóbbi hónapokban, és képtelen lennék összefoglani is már, tehát csak annyit mondanék, hogy van ami ennyi volt, de így volt jó és pont elég, közben meg játszottam a playert csöpi szerint, ami nekem nagyon jólesett és jöttek a svédek itthon meg barcelonában is megint, ami jujj denagyon jóvolt, igen május elején ugye megint kimentem és láttam sokmindent amit előtte nem, és végre mentünk bulizni is a razzmatazzba, ami másnap négyig tartott kb, meg fetrengtünk temgerparton és lepirultam, és jőttek a pakik. közbenmeg történt egy kibékülés ami mindenkit rendbe tett, nem csak a békülő feleket, hanem mindenkit tényleg. és volt olyan dejavu találkozás kecsón amit mégmindig nemtudok hova tenni, de fontos volt és kurvajó, meg utána nemigen mozdulós. ezután meg már a szülinapom jött meg a legjobb meglepi, amire január óta vártam. szülihét, szüli kéthét mindenkivel akit szeretek, csakvelük, meg jó, nagyonjó ivásokkal, történésekkel. tejóég, nemtudom hova kapjak, olyan jó most, és csak így nézek, hogy mivan. de lényegében csak megy minden ahogy kell, nekem meg gondolkozni nem kéne.

így június legelején azt mondhatom, hogy egy szokatlanul sűrű féléven vagyok túl ami mindenféle élvezetben gazdag volt eléggé, és már elképzelni nem tudom mit hozhat a következő félév. de már megyünk milánóba, a voltra, lehet a hegyaljára, a szigetre meg mindenképp, a vizsgaidőszaknak meg azonnal van vége. augusztusig pedig kihasználom amit ki kell és belehalok utána, de ez pont így lesz jó.

Írta Nefrit @ 2011. június 3., péntek • A Főoldalra ajánlom »

Kategóriák:  •  Még nincs komment »

mégmindig a március

szóval, hülyéskedtünk, a fiúval akivel épp, így felrohangászás, vihogás, ez volt az első pár nap. szerdán zh meg cheers egypicit jobban aztán csütörtök, elmentem csoporttalálkozni a garzonba, itt megint kiderült a milyenkicsi a világ dolog aztán haza is és ennyi. pénteken a ninettel boroztunk és elmentünk a kiadóba is, csak lájtosan, ha jólemlékszem arra, hogyaztán szombaton fijús borozás történjen, meg ami azzal jár és rémfilm nézés. vasárnap megint cheers, hétvégeértékelés, ilyenek. könnyű hét volt.

a következő hét is méginkább. aszittem betegleszek ésamúgyis spórolás MERT megint lett egy jegy barcelonába ^^ hirtelen felindulásból. ígyaztán csak csüt mentem le a cheersbe majomkodni, pénteken meg nálamittunk többen, ami nagy nevetéseket jelent, édenhotelt, és más baromságokat, pontjó pihentetés. pláne mert szombaton elmentünk állatkertbe sráccal. kurvajó idő, megsimogattam a lajháromat KÉTSZER, nagyon jól éreztem magam, és még a ligetben is fetrengtünk. este pedig fogasoztunk egyet, szintén tőlem indulással, hiába a konyha a világ közepe, ezvan. itt rengeteg bor történt, meg vicces táncolások, sok. fasza nap.

Írta Nefrit @ 2011. április 27., szerda • A Főoldalra ajánlom »

Kategóriák:  •  Még nincs komment »

naszóval bcn

március harmadik hete barcelona volt. kb. képtelenség leírni azt mer nagyonsokminden olt. a város, a tengerpart, a kiscsapat, a nagy sétálások, röhögések, pakik, reggelnégyig, háromötvenes mojito, frik szerencsejátékos lesz, sagrada, másnapos tengerpart, eső, napsütés, lepirulás, tengerben futkorászás, fetrengés, ételek jók, st patrick's day, este, brit kocsma, rambla, mégremgetegebb röhögés, reggelire vodka, peti meg a cataflam, délutánra bakardikola. jaj vissza kell menniii. megyekis ^^

bcn után meg jajj depi, de vnap kikuráltak belőle, így megy ez.

Írta Nefrit @ 2011. április 27., szerda • A Főoldalra ajánlom »

Kategóriák:  •  Még nincs komment »

továbbá

Március első hetében voltam sokat a katicában. nahát. barátnős csevegések, stb, miközben jééé rendesen bejártam suliba is. ez komolyan meglepő.

ami vicces az azvolt, hogy bár előző hétvégén megdumáltuk hogy maradjuk haverok, mert ez túl bonyolult. naigen. demégis végigpofáztuk az egészhetet minden szinten aminek következménye egy csütörtöki borozésos dumálásos olyanba torkollós este lett. jajdenagyon meglepődtem. de amúgy egy kicsit tényleg, mert voltamolyan naiv, hogy ez csak dumálás. persze. huje :P pénteken megkaptam az első fizum, ezért már f7kor ittunk a cheersben. ami azért elég korán van, dehát. aztán voltunk a kiadoban is, partyhegyek meg most nem,csak kisebb másnaposság. nagyobb.

március második hete az úgyindult, hogy még vasárnap kecsó gyorsan, hétfőn fodrász, ételek ilyesmik, este már katica és lányos pofázás, ahogy azt kell. kedden fiúval a krimoba, ott jééé baszki mindenki gémer vol, majd nálamalszol, ahan, demég katica, aztán tényleg jol minden. fasza szerda így tehát, persz első órára nemmentem bee...csütörtökön cheers, rocksulis arcok és mások is, jólérzem magam. pénteken nálam ivás aztán kicsi kiadó, és én szaladok is a kuplungba ahol csókolózás történik, meg vártalak, és haza, jejj. szombaton a jóra egy puszi koncert ami rossz de mégmindig vicces. aztán amiket hallok meg mondanak rám azok nemtetszenek, és nemhiszemel hogy mégmindig ezvan. elszomorodom, de utána kurvajót ugrálunk a dórival, ez megment. vasárnap levezető cheers, aztán már mindjárt bcn. kurvára szükségem volt rá.

Írta Nefrit @ 2011. április 19., kedd • A Főoldalra ajánlom »

Kategóriák:  •  Még nincs komment »

viccesfontosok

gecire el vagyok maradva de akkormost gyorsan összefoglalnám mi volt az utóbbi sok hétben onnantól ahol a történet abbamaradt, viccesfontosok kiemelve.

na ott jött a durva időszak, mármint. elvileg első hét suli. de egész héten nemsikerült bemennem. viszont baszki szereztem melot így nagyhirtelen.

nade pl február 3. hét. voltam meglepi szülinapban ami csak azért vicces mert hát gondoltam beköszönök, mert tudod a mi viszonyunk az csak véletlen összenézés meg szex. dehát. pici benézés, persze, inkább kurvasokáig, hóesésben rohangászás, beteg skins házibuli, póker? megaztán jujj idefeküdtem, izéé, nemvele, kurvanagy röhögések, bááázmeg, másnapdélután hazamászás, agyhalál. na ilyenis. vagy, feltaláltuk a barátokköztre ivást ami igen hatékonynak bizonyult mer sokat gondolkoznak el abban. aztán voltilyen futárfarsang is amikor jól kitaláltuk h a sári marla lesz a kisgé tyler émmeg a flashdance. ugyan nemnagyon jöttekrá hogy azvagyok (mer amúgyis ilyenekben ugrálsz), de a ruha is nagyon hatékonynak bizonyult. fasza csokolozás sötés sarokban, pl ilyen lett belőle, aztán meg hosszú hazakísérésből tudjukmi. persze nyilvánvaloan bonyodalmak születése mer vanakimég mindig mérges.

a következő héten az előző hétvégéből lett nemrandi,ami azértvolt fontos hogy alkoholnélkül is tudjukmár ki a másik. totál viccesség, nemtom mivan. végre bementem iskolába ELKÉPESZTŐ nemtomhány órát töltöttem ott. és részünk volt egy csodálatos (mindigaz) chesudaka koncertben, háromszor leizzadás, boldogságfaktor szétugrálás, mozgóhajó, jujdejovolt! smsezések, ilyesmi mostakkor milegyen. közben már péntek, elmentünk a kiadoba, nahát. igenbazmeg szeretek oda járni, meg szeretnek ott engemet úgyhogy nemérdekel. ésegyébként a sári egészéjjel képeket ragasztott. szombatra nemcsesztük úgy szétmagunk, jött a boni is jjjeeee. estére beöltöztünk, én lettem jól kurvás diáklány. elégjol sikerült, frik a kebelbarátom lett :). szoval farsangi birka szülinap, előttemég a bakardik után beugrottunk a kiadoba mer a sári azért ragasztott képeket mert lett neki ott kiállítása jól. elégfaszán jól, üvegből toltuk hozzá a további bakardikat. na onnan a legalja meg a farsang viccesség, táncolások, stb, szénné röhögöm magam, mámegin ittvagy? hirtelen felindulásból buli a tetőn diáklány ruhában, végigaszittem dnb-re ikszeltem, másnap mondták hogy breakbeat party volt. sebaj. reggeli a katicában, fudenagyon vasárnaplett.

folyt köv, jön a március lololo, mindent fel kell jegyezzek.

Írta Nefrit @ 2011. március 29., kedd • A Főoldalra ajánlom »

Kategóriák:  •  Még nincs komment »

február 2.0

hétfőn randomsör, megkezdődik a pihis időszak, semmidolgoooom. végre az isivel, csak egy jegy van hátra berásra.

kedden szintén csak pihentem, csak magammal foglakozom, ez volt az elhatározás. végre úgyéreztem a kedélyek is csendesedtek.

szerdán így épp hazaértem, mire szól a dóri, nemmenék e kiscsillag koncertre a müpába úgy kétóra múlva? dehogynem. odavele nemtomhányszor akarunk eltévedni, énezt nemis értem, de csak odaérünk kezdésre mire kiderül hogy az ingyenjegy az páholyos ám. kurvajo az egész, pláne mert jól szól, és én ugye a feszt koncertekhez vagyok hozzászokva. vendégelőadók, megminden, tetszett nagyon. kissé euforikusan megyünk át a cheersbe, aholis már a fasz a téma, vagyis annak a mérete, no comment, szabi formában. nevetünk.

csütörtökön beiratom az utolsó jegyemet, visszafele meg a katicában vacsorázok és sörcizek, oooooo, cigánypecsenyeeee! de bulizni nemtudnak elrángatni, mert kurvaerős vagyok :).

pénteken kurvagyorsan az indexemet is leadom aztán meg apával kajálunk egy kurvanagyot a belga étteremben. tejoisten, csokis-meggyessörösmártásos kacsamell!!!! ízorgia megminden, kétórát nemmozdulás. az este pedig jólkezdődik a csöpinél hipv van, és fröcsök persze, meg egydarab pálimka. jókedvvel át cheersbe a szusibuliba ahol szusi már nemvolt, de gyorsban két sör igen, majd kiadó, ottan megint fröcsök, fő a változatosság, olyanjó, hogy csakaz jöttát ide akinek kellett. majd mário mondja menjünk dudorogni a korvintető. johátakkor miértne. nemtudni milyen buli van, de a sort elkerülve legalján át lifttel fel, mário úgytáncol mint a higany, isszuk a bármit, mindenki befut és viccesen táncolunk, mégmindig nemtuom milyen buliban vagyunk. aztán összenézés, hellószia, aha, persze, taxi, hozzád, pizza, film, fudecsípőspaprika, film, sosenézzükvégig, merthát szex. lofaszt a huszonegy napba is, nemmegy ez nekem.

másnap van, nincs, sziasztok, szia, fude csinos vaaagy. köszi. összerakom magam, vicceskedünk a srácokkal egy sort akikkel egyből haverság, estére mindenki a barátom. hazasétálok a napsütésben, deimádom ezt. alig érek fel, egy kávé, mégugyanabban a cuccban le katica, reggelizzünk, azmindegy hogy délután 4, mert úgyis este már folytatjuk is. lájti cheers petivel, aztám mert megtehetjük, kiadó, itt aztörténik, hogy nemakarunk megindulni, viszont a dóriék meg ideérnek a balázs szülinapból. hát fogjuk magunkat, és veszünk remgeteg szenvics az éjjelnappaliban még meg további borokat és mini házibuli nálam. fetrengünk a tévéműsoron, jutubdiszkó, serpenyővel ütlegelés, reggel félhétkor gumimacik! aztán meg a kishableány.

és már megint vasárnap van. agyhalál.

Írta Nefrit @ 2011. március 2., szerda • A Főoldalra ajánlom »

Kategóriák:  •  Még nincs komment »

február 1.0

hétfőn volt jegybeírás, mimás, meg esti random katica a dórikával meg az élettel.

kedden megin jegybeírás, most az utcán, a változatosság kedvéért. meg főztem is kurvafinom husikát.

szerdán nemírtak be sehova semmit, viszont legalább katicáztunk a ninettel, meg az élettel. hallottam dolgokat amitől megint mérgeslettem, de aztán annyi, hogy kicsiszív, nagyon fognak szeretni, és meg is nyugodtam.

csütörtökön elmentem csoporttársakkal inni, a minddel. így második félév elejére már ideje volt. jóléreztem magam, megint rájöttem hogy jófejek, a garzon meg egy jó hely, aztán meg még levezető melegszenya és csá.

pénteken elmentünk a cheersbe, onnan meg a kiadóba, ugye miért is ne alapon, de csak lájtosan? ahan hát persze, hirtelen beital, majd jo, menjünkel a vittulába, oké ott millióan persze, mint mindig, egy sör, akkor tovább, itt trallalázok egyet az aszfalton, aztán a sári is, a kisgé meg röhög. odaérünk a szimplába, az zárvavan, joakkor katica, étel, mégegy sör és pofázunk hajnalig.

szombaton volt a dóris gonna dór party, névnap izé, érted ami fröcsöket jeletett, valovilágot (ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ), meg  azt, hogy a balázs csinált valami "sütit" amivel aztán mindenki össze lett kenve. amikor már egymást locsolták a kádban én átszaladtam a cheersbe, ott sör, vicces fejek, még szedegetem a sütidarabokat, meg fröcsök, nempálimka, inet hirtelen corvintető? ja meg tescodiszkora táncolok és a mário szerint annyira be voltam pasizva hogy észrese vettem pedigde. mindenesetre reggelötig csokolozás ésaztán hazamnetem, pontjo.

vasárnap csak feküdni tudtam.

Írta Nefrit @ 2011. március 2., szerda • A Főoldalra ajánlom »

Kategóriák:  •  Még nincs komment »

január 4.0

hétfőn felkeltem alig 2 óra alvás után, iszonyat kómában befejeztem a költségvetési tervet még, és elmásztam nyomtatni, majd pályázatot leadni. hazaértem és eldőltem, mint a gép, vagy mi. estére meg várt egy kellemes kis kiborult bili, iszonyatos aqyfelhúzás, mérgesség, meg nemértem. mindez a hétvége miatt és úgy, hogy a lakásból nem tettem ki a lábam. felesleges utálkozás, deutállak.

másnap ugyanez, majd jofej vagyok, meg szarok rá, és pörög le a minden, szóval délelőtt interjú, nyugiban, este meg kiadó dórival. mert miért ne, aztán meg egy búcsúkocc. bírlak. kocsival haza, legdíszesebb társaságban. persze nem úszom meg trollkodás nélkül.

reggel kilenckor jól beirattam a jegyet, nyugi nyugi nyugi, majd röpke katica, ha már van szomszédasszonyom.

csütörtökön elmentem varratni :). elször fecske lett volna, de nem volt rámvaló a terv, amit készített a srác, így hirtelen ott kitaláltam két másikat. az infinity feliratot, meg egy szivecskét a csípőmra, ajj de imádom ha tetoválnak, ezis annyira fasza volt. meg persze imádtam őket egyből után. el is kellett menni meginni egy sört meg még párat a cheersben örömünkben :).

pénteken eljött a guitar hero 2.0 napja, éjjele, sok törköllyel meg fröccsel, hihetetlen éneklésekkel (sárit nemigazán engedtük), rengeteg röhögéssel, és ami kell, pl sárinak szülinapi tortával ugye. eltoltam zsinórban 3 metallicát, és bár nemmegy még nekem az éneklésen kívül más se. aztán áttrolloloztunk a kiadoba ami szintén viccesvolt, pláne a szitu miatt. és még elkellettünk menni hazafele a katicába. szeretem ezt.

szombaton persze kivoltunk mint a gép, de neeem, nekem mennikell a popmenedzser papiromért, mondom nemiszok, dehát épp hatott az algoflex, joakkor egy pezsi, megakkor legalja, hosszúlépesekkel dolgozom. innen kiado meg a galőria és a jutubdiszko, otejoég, valami tornyok ésmegin mégmindig a galőria, reggelhat, étkezünk. lolo.

nemtomén micsináltunk vasárnap, de nemhinném hogy bármit.

Írta Nefrit @ 2011. február 17., csütörtök • A Főoldalra ajánlom »

Kategóriák:  •  Még nincs komment »

január, 3.0

vizsgák. pfőőőőő. pszichóbol mázlista voltam hétfőn jól, mint mundig, nyugi. de nemlehetett pihizni, mert nagyon tanultam a csütörtöki nyelvpornóra. szerdán már totális kiakadás, hogy ez mekkora fasság, mennyire utálom ezt, satöbbi, majd ismét mázlistaként sikerült ez is. persze pontarról kellett írni, amiről a beadandót írtam. fakkje.

pénteken meg végre lehetett teljeserőből az éjszakát megcsinálni. ez egy random tumbászsörrel indult a cheersben, amihez fogható tömeget én ott még nem láttam. gyakorlatilag nemtudtunk megmozdulni egyáltalán, a játékgép előtt letáboroztam és csá. majd kicsi incidens, najó, húzzunk, sárinak megfogtam a kezét és vittem a kiadóba átal. ott meg kevesen, de a pontjó emberek szerencsére, majd már azt vettem észre, hogy táncolunk, ott a kocsma közepén, én nemis tudom, aztán már nemcsak táncolunk, hanem csókolózok a mindenhol, és így kézenfogás, taxi, nyilván, kattanás, aztakurva, aztakurva, dejovagyhozzám, nem is gondoltam volna. szia.

másnap anyám itt délután, sárival csak somolygunk, meg pusmogunk, közben meg akarnak szerezni tőlünk hihetelen képeket, amik sári gépén tartózkodnak. meglátom, és sírok a nevetéstől. este jön a frik, adjuk elő a történéseket, a testemen mindenféle nyomok, kicsi sör, vv, aztán frokinál egy bor, el a trafikba, ami előtt diszkógömb betonkeverő áll, lent futárbuli, de aztmondják örülnének ám ott nekünk. sárival le, nagyonvicces helyzetek, fura táncolások, meg kuncogás amit senki nem ért, tégedvártalak. mário tolószékből issza magát metálra, én már nemtom mitörténik, fáj a pocim a nevetéstől. hintázunk a bejáratnál, kint csillagrombolók okoznak veszélyt, átmegyünk a szodába, ahol a világlegjobb melegszendvicse, meg az aknázómoly siralmas szerelmi élete a sztori, végülpedig haza, dejó volt ez is.

vasárnap izomláz van de az nagyonnagyon, majd egy munkaidőt töltünk el a katicában teljesen random, megdumálva az egész hétvégét és elfogyaztva rengeteg sört meg bakardikólát, a dóri meg pónira vedeli magát. hirtelen felindulásból pedig bejelentkezünk tetováltatni! totál pörögve megyek haza pályázatot írni, ígykell ezt, egyetlen bajom, hogy úgy ver a szívem, hogy nemtudok elaludni.

Írta Nefrit @ 2011. február 13., vasárnap • A Főoldalra ajánlom »

Kategóriák:  •  Még nincs komment »

január, második hét

azvolt hogy hétfőn már kurvára tanulnom kellett. de kecsora leugrani is. beadando leadása, busz, fodrász 3 ora megint epic, mint egy sitcom, mindigolyan, aztán haza otthon sok sok rengeteg étel és alvás. majd másnap anyával vásárolgatás, remek combfixek megszerzése jejj. este csak a TANULÁS!

szerda, tanulás, rocksuli vizsga (hihetetlen, közben sör, cigi, projektmunkás megoldás), aztán jé egydarab sör a dürerben. de nemis mer nembírjuk abbahagyni a pofázást, hát több is, tejóég hányora, tanulnomke. dehátakkor egy katica még jo? :D

másnap fú de másnap van tejoég. de! bemegyek, megírom, jovagyok. jol megírom. vizsga kész, haza és halál. laza otthonfröcs ésmegin a tanulááás. egykicit. másnapra a bejegyzés: ITAL

péntek persze. apával talákozok meg jegyzeteket szerzek. remgeteget pofázunk a katicában, kiderül, h kecsón villamos lesz meg trolli és hilton, visitok. elrepül pár óra, eszünkiszunk, fel se tűnik, tökjó ez. összeszedem magam az estére és lemegyek csirsz, ott jégerkék, meg sörikék, átmegyünk a kiadóba és mindenről pofázunk mint mindig, meg ülünk székekbe, úgyimádom. hazasétálunk a ninettel és a katicába mégmegállunk pofázni sörikék, dzsingo is gyün, még sörik, mennyiazidő, de pofázunk.

kicsit meg vagyok halva délután kettőkor felkelés. jo mindenki meg van halva dehát a ninet átficcen egy üveg borral és elmegyünk színházba (nézzük a valovilág kiszavazást), pedál, puszi koncert. az egész kész, ahogy a srácok kommentelik, visitok a nevetéstől és ez még csak a kezdet mer hát utána hittérítenek és bennünk isteni szeretet van, fogynak a fröcsök, a pultossrác már utálminket, a mário billy idolra rakkol, és van cigánylakodalom, nemhiszemel, komolyan, letáncolom a lábam, van aki diszkotáncos lesz, énmeg táncpárbajozok, ITALODISCO. kész, ennyi, végemvan. mário elalszik, cigivel ébresztik. taxi haza, majd mindenki a cseten? ötóra, érted, reggelnyolcig toljuk még. ez se hiszem el, miről. mindeközben pedig a wb-ben meghalnak hárman. de mi a puszibulin teljesen biztonságban voltunk.

minden olyanjo, imádom ezeket az embereket, és úgyörülök hogy tudunk megin szórakozni együtt ahogy régebben mindig és nincs már feszko, mert szükség sincs rá. ennyi.

Írta Nefrit @ 2011. január 21., péntek • A Főoldalra ajánlom »

Kategóriák:  •  Még nincs komment »

húsztizenegy, hajrá!

beindítottam egy szilveszter utáni erős szédüléssel meg egy kellemes lencsepartyval a rolandéknál. az rembetett elégg, meg hát kurvára gazdagok leszünk ám. másnap nemigazán bírtam mozdulni se, hát vasárnap volt vagy mi a szösz. és házidogát fogalmaztam nagyon serényen.

aztán a bonival főztünk hétfőn jol, meg ittunk borokat és a dorikával utána megváltottuk a világot és kidumáltuk a mindent egy sör mellett a katicában. kedden meg pihentem talán, de már nememlékszem

az biztos, hogy szerdán lementünk a katicába és ott az volt, hogy ott is ragadtunk, meg mellettünk valakik valovilágra itták magukat és meg akartak minket csapni?

csütörtökön cheers lett mert a froki megkapta a varázslatos mágneses golyoit. bárki lejött, azokkal kezdett el játszani, még reggel kettőkor is azzal próbálkoztunk, hogy kirakjuk belőle újra a kockát, de nemigen ment nekünk az. éspersze történt egy fontos fogadás a negyven naprol, aminek akkor a hatodik napján tartottam.

nehetdik nap, péntek, na ja. csöpinél kezdtük az estét HIPV ivással, meg pálinkákkal és MIZUMIZUMIZU. aztán beugrás cheersbe, csilla búcsúbulira, onat meg kiado, aholis még fröcsök, meg a XÉNIA VODKA. dzsingo aztmondta ukrán, aztán lengyel végül kiderült, hogy svájci-magyaramerikai. enyi. innen szóda, hát persze , átmenve lábbal. ottmeg nahát, te itt vagy? tudomén mi lesz a vége, de dumáljunk. sörök. csókolózás zegzugokban, menjünk hozzám fel. úgy is lett. aztán meg olyan lett, hogy vége is a negyven napnak egyből, de minden pillanata megérte annak. még akkor is ha kiséltált az ágy, és megint szerelhettem.

de másnap, sziahelo, köszi. másnap. dehát jön a froki meg a dóri és még a másik is aztán elszavaljuk az összes belgát meg taxit kérünk a kiadoba. ott aknázómoly, szüzesség elvesztése, BROKI, a dorika félórát nevet. bezár a kiadó de mi még ott. mário alszik, mi székeken, majd asztalokon, pulton, mindenhol ottvagyunk és táncolunk, hülyéskedünk, legjo zenék mennek, lezúgok a pultrol, nembaj másnap fáj az majd csak, vissza, néznem be kintről emberek, félnyolckor hagyjuk abba reggel ésmég reggelizünk a mekdoban majd a froki vesz egy puncs magazint és mindenki alszik.

vasárnap alig mozgunk délután fel, befejezem a beadandót, amit egész héten írtam és trololo.

baromi jó volt ez a hét, helyre lettem rakva, minden értelemben, meg teli lettem boldogsághormonnal. szóval ha ez ilyen lett, az egész év legyen ilyen!

Írta Nefrit @ 2011. január 21., péntek • A Főoldalra ajánlom »

Kategóriák:  •  Még nincs komment »

this year is "looking up" !

Írta Nefrit @ 2011. január 20., csütörtök • A Főoldalra ajánlom »

Kategóriák:  •  Még nincs komment »

decemberem

nemakarok sokat írni róla, nagyon el vagyok maradva és nem volt éppen jó. vagyis tanulságos volt. csalódtam emberekben meg közben rájöttem kik az igazán fontosok. akik eddig is azok voltak, de most mégjobban. voltak bakardik, borok, sörök, szexek, bújások, reggeli nevetések, nembújások, megbántások, sok sírás, rosszkedv, karácsony, vicces ajándékok, télisziget minden nap valamin esti ténfergéssel, mert még mindig bírjuk. a szilveszter meg feltette a pontot, mert csakolyan emberekkel voltam körülvéve akiket szeretek, először itthon, megijesztett smittpál, majd szavaltuk a belgát, a fijúk boybandet alkottak, a froki bábozott, a katicában kikértünk kétdecis bakardikat, kiado, ott minden baszki a konfettit fújtam fejekre, parókát viseltem, felmásztam asztalra, táncoltam, nagyon jóléreztem magam végre, mindenféle feszkok nélkül. valahogy a szodába teleportáltunk, ott sör volt, majd dorikával reggel nyolcig fejtettük meg a világot. baromira kellett és pont így indult jól ez az egész húsztizenegy.

Írta Nefrit @ 2011. január 18., kedd • A Főoldalra ajánlom »

Kategóriák:  •  Még nincs komment »

#1637

van az, amikor rendbejössz magaddal és a körülötted lévő dolgokkal. na akkor lesz az, hogy erős leszel és az történik amit te akarsz.

most ilyen világ jön.

végre.

Írta Nefrit @ 2011. január 10., hétfő • A Főoldalra ajánlom »

Kategóriák:  •  1 komment »

jaja, gyorsba megen, minden sűrű

szoval a boni szülinapja után vasárnap ültünk a katicában, ami country kocsmává változott, és mindentől nevettünk, de már nemis lehet tudni min.

aztán hétfőn mégegy kör katica, akkormár a boni is ottvolt, a hó meg esett feszt.

kedden én nemis tudom? valamiér nemvoltam jol, viszont a rokksuli projektet azt csináltuk nagyon.

szerdán megin leesett ez a basz, december egynél járunk lolo. de! nemestemel egész este, kurvajovagyok. ismét projektmegduma lolo. majd melegedés a csirszben.

csütörtökön vissza akartam szerezni a sári által elhagyott kabátomat. de a tető nemvolt nyitva. előtte zenekart dizányoltunk. majd mérgembe megittam egy jégert a csirszbe. és még tobbetis. a jim meg elmagyarázza mérnem szereti a baby kifejezést és aooo friko magnetic ballsai! :D :D.

pénteken nyilván buliztunk. vagyis előbb a biki szalagavatója, ami hihhetetlen! egyszerűen. így sokezer óra, metallicára keringő, wtf? forro fábio! aztán röpke négyszáz, majdan sokital a kiadoban. kávékoktél! mittudomén, szoda, nyunyunyunyu, szerezzétaxit! fásszom

joreggelt, jujdejolvagyok. megkell szerezni a kabát! megszerzem. majd balázsékhoz fel. kolás vodka, lolo, nemmegyek sehova. de. visznek, gerillamod azt veszem észre, hogy már be is vagyok fizetve a pixelhősök buliba? faszaság, bikivel ugrálunk, mint a hülyék, és megbeszéljük a mindent miközben szerzünk törököket, akikkel át a szodába. ott még sörök és idiotatáncolás, oistenem megint reggelvan.

vasárnap életmentő girosz, majd faterommal és a veráékkal találkozás meg isteni belga sör, amitől ember is leszek hamaros, meg viszek haza magammal rengeteg ÉTELT.

Írta Nefrit @ 2010. december 29., szerda • A Főoldalra ajánlom »

Kategóriák:  •  Még nincs komment »

azt kell mondjam

hogy még egy olyan barát nincs, mint a boni

Írta Nefrit @ 2010. december 28., kedd • A Főoldalra ajánlom »

Kategóriák:  •  2 komment »

#1634

tegnap még a telefonom is aztírta ki, hogy: a kapcsolatra megengedett idő lejárt.

....

Írta Nefrit @ 2010. december 27., hétfő • A Főoldalra ajánlom »

Kategóriák:  •  Még nincs komment »

lakossági babazsúr

megafaktor döntős hétvége, szerintem

a megasztárt a cheersben sikerült követni (jelzem kb 2 élő adást láttam, annyira rossz volt), és az egészből az jött le, hogy borzalmasak a ruhák, miez a stúdió, melyik versenyzőnek robban le előbb a feje, kikezek a fellépők, hogylehet így énekelni a szomorú vasárnapot (vásáriasan bazmeg), melyik versenyzőnek robban előbb szét a feje, és egyáltalán miért húzzák még eddig. a tolvai renátánál kevesebb hangszínű, csak üvöltve énekelni tudó hiperaktív szerencsétlent én még nem láttam sokat. szegénybe semmi egyedi nem szorult, meg is nyerte, éjjjen magyarország, komolyan nem halljátok, hogy ez szar? aztán amikor a pultnál támasztó fickótól hallottam h igen ez kurvajó volt, rájöttem, hogy nem. sajnos. amúgy a fickó is gáz volt a jimmy imidzsével, de leghalább énekelt valahogy. olyan pedig kérem nincs, hogy 50-50 százalékon áll a szavazás pont. meg az a grafika amivel ezt mutatni bírták istenem. szó mi szó, egy vursli szerű izét kaptunk, de én nem is vártam többet.

a mai x-faktor az meg nemtom, amilyen nagy durranásként indult az egész, és vitt is magával egy darabig. ha nem is otthon de másnap általában a neten azért megnéztem, de aztán unalmas lett. rosszul választották a dalokat, nagyon karaoki lett az egész és átszoktam az angol xre, ami olyan, ahogy azt ugye nekünk is csinálni kéne. csak itt minden annyira bóvli lesz. szóval a döntő amúgy jól volt tervezve, nem tűnt annyira erőltetett időhúzásnak, mint a mega, a színpad mint mindig fasza, a ruhák rendben, a két srác hangja imádnivaló. átok zoli fellépését nemértettem (őt magát sem értem amúgy), ahogy az első emeletet se. meg hogy keresztes ildikó miért ilyen csúnya még mindig. de miért kellett azt a borzasztó nyálas josh groban számot háromszor, érted háromszor elénekeltetni összesen, hát eszem megáll. viszont jó ötlet volt szétszedni a finálét két napra, teljesen nézhető idejű volt így a döntő. az pedig hogy nem a nikolas nyert, aki egyébként jobban énekelt mint a másik, hát istenem. sokkal szimpatikusabb volt a csaba végig. és mivel hangban kb egy szinten vannak, üsse kavics. jobban örültem ennek. bár ezzel itt is bebizonyosodott, mennyire lakossági a közízlésünk. sajnos.

Írta Nefrit @ 2010. december 20., hétfő • A Főoldalra ajánlom »

Kategóriák:  •  Még nincs komment »

na, most ottvagyok, hogy hazajött a boni

de előtte még gondoltuk beugrunk a kiadoba egy bármire pénteken. de tényleg csak lájtba. nyilván nemígyvolt, mer a peti egyből kérte is ki az almapálinkát. aztán befutott a dori, vele is kellett inni egy kicsit mert szaladt tovább. benézett a sári is, na akkor kezdett el kint nagyon havazni. ezért ottragadtunk. de viccesvolt, nemlehetett kimenni egyáltalán. nem kettőkor zár? de :D. juuu, meginitt, öklelgetőzés, megminden csokolozások. azé jöttemvissza mer te ittvagy. jojo, tudom. kurvára esik mégmindig, joakkor taxi, aztán egymást fogva botorkálás a váciúton, majd liftben összekapaszkodás, eldőlés, szex ésatöbbi. meg délután ugyanez

mikor lett háromora????

látom az smst boni landolt jolvan, húszperc alatt le van szervezve mikorra ide, ki mit hoz, aztán hogyantovább a tetőre. érkeznek is az emberek szépen sorban. fogy a bakardi, megtelik a konyha, én nemtom mire táncolunk a nappaliban de mindenki fején szemüveg, meg a tiara és miegymás, visitva megy a barcelona mixtape. szépen elindulunk, a metróra várva boni megkoronázza a friket királylánnyá, majd eldőlünk a földön, kitudja miokból, de táncikálunk is megminden. odamegyünk a jelenbe hogy felszedjük a betont, majd már nemtom kin van a korona, de a tetőn már nagyon várnak minket. ott torta, jófajta muzsikák és rengetegen. sörök fogynak, a tiara vándorol, előkerül egy bajusz is, az is mindenkin lesz, de borostára nemlehet ráragasztani. én nemtom mérbeszélek franciákkal, a dzsingo meg mérbújik el, és mérnem emlékszem egyetlen számra se deakkor jovolt, a froki meg cukira itta magát. hazafele hoban így viccesen megminden. másnap smsek, mindenki életben van e- sári elhagyta a kabátom, de egyébként faszaság van. év egyik bulija, nyilván.

Írta Nefrit @ 2010. december 18., szombat • A Főoldalra ajánlom »

Kategóriák:  •  Még nincs komment »

Régebbiek | Végére »